Mit is akartam mondani? Ja igen: eltelt a nyár, mondhatom, az egyik legmozgalmasabb az életünkben...Kijevbe költöztünk, cikáztunk ide-oda, nyaraltunk is egy pöttyet, itt is, ott is...Mondhatnám, hogy olyan Nagy-Magyarország érzésem volt, mivel a nyáron majdnem három tenger mosta a lábaimat, de a Feketén kívül végül is csak az Adriában pancsiztunk, igaz, ott rögtön az olasz és a horvát vizeket is teszteltük (a Fertő-tóról nem is beszélve még nyár elején). Szóval sanyarú a sorsunk, de méltósággal viseljük. Írtam is erről egy dalt, amit egy komor kozák zenész barátom elő is adott itt Kijevben, küldöm mindenkinek, aki szereti, a címe:
"Bús Kozák Sors"
Volna ez még tovább is, node időnk véges e sártekén, úgyhogy let's get to the facts.
Gyönyörű szeptemberünk van, kellemes 20-30 fokok (ellentétben az otthoni mongol uralkodói ürülékkel (a gyengébbek kedvéért: kánikula)), ami kifejezetten megkönnyíti a beilleszkedést. Immár 99%-ban lemanővereztük a költözést, alig egy hete számoltuk fel az utolsó még bontatlan dobozokat is (az más kérdés, hogy az így feltárt ruhakészletnek gyakorlatilag nem tudunk helyet találni, de hát mi lenne az élet kihívások nélkül, ugyebár), és már csak pár jelentéktelen bútorkárosodási elszámolás van folyamatban, de semmi komoly.
Legfontosabb hírem, hogy Rozka immár majdnem három hete oviba jár, és jelentem, eddig sokkal jobb a helyzet, mint amire számítottunk. Adott egy francia nyelvű intézmény, ahová a helyi francúz expatrióták gyermekei járnak, illetve majdnem ugyanekkora számban a tehetős ukrán famíliák gyermekei is. Ennek lekezelése érdekében a középső csoportban (is) két óvónéni van, egy francia (Marie) és egy ukrán, oroszul beszélő (Julja), akik minden gyerekhez a megfelelő nyelven tudnak szólni (bár a francia az alap). Kivétel: Arany-Tóth Róza, nyihaha, több ló nem indul. Irgalmatlan magyar adófizetői pénzek megmozgatását kilátásba helyezve sem voltak hajlandóak magyar nyelvű óvónénit alkalmazni, ezért a drágám saját szavaival "egy kukkot sem ért az egészből". Viszonylag szívbemarkoló érzés azt látni, hogy ő - aki otthon gyakorlatilag a dumájával oldott meg mindent a bölcsi óta - nem tud kommunikálni a gyerekekkel illetve a gondozókkal - legalábbis verbálisan. Azért mondtam, hogy jobb a helyzet, mint gondoltuk, mert egyrészt depressziónak, szorongásnak a nyomát sem lehet felfedezni Rorón, másrészt már az első héttől együtt játszik a gyerekekkel, kergetőznek, babáznak, gesztenyét gyűjtenek stb. Szóval próbál beilleszkedni, és nagyon bátran viseli a rá mért megpróbáltatásokat. Edit itthon is edzésben tartja, francia mondókákat, énekeket tanulnak, sok francia mesét nézünk (a Babar és a L'ecsó nagy kedvenc), és mostanra eljutottunk odáig, hogy reggel (de inkább eljövetelkor délután) köszön az óvónéniknek, valahogy így: aurevoir! A legjobb, hogy amikor itthon játszik, magában énekelget illetve halandzsázik, és ugyan értelmes szót keveset lehet felismerni, de olyan brutál kiejtéssel nyomja a francia és orosz(!) szöveget, hogy lehidalunk tőle. Viszont húszig már el tud számolni franciául, amit a fogmosások alkalmával bőszen gyakorolunk is, bár ott neki elsősorban nem beszélni kéne, de hát ez van.
Beiratkoztunk egy giga méretű fitneszterembe is, ahol zseniális medencék vannak. Itt Rozó már megtanulta a "malagyec" kifejezést is, amikor búvárúszásban felhozta a medence aljáról a bedobott műanyag kütyüket - az órára járó gyerekek orra elől. Bár ez nem a Robi bácsi féle otthoni úszás óra, de azért jópofa ez is. Viszont ide még együtt járunk, nem akarjuk agyonnyomni a kiscsajt, úgyhogy a balalajkaóra, az atomfizika gyermekeknek óukrán nyelven és az impresszionista festészet még várhat (ezek a kurzusok csak a jövő héten indulnak, hehe).
A kijevi hétvégék kifejezetten eseménydúsnak mondhatóak, tekintettel arra, hogy amikor nem otthon fúrunk-faragunk, pakolunk és bútort vásárolunk, akkor újdonsült ismerőseinkkel találkozunk, akik egy francia család (a pasi Edit kollégája) és a köréjük szerveződő francia kolónia, jellemzően 2-3 Rozi-korú vagy kisebb gyerekkel. A jó időt kihasználva általában játszóteres vagy egyéb szabadtéri progikon veszünk részt, a múltkor például egy Kijev környéki vendégfogadó-komplexum-szerűségben voltunk, aminek ez a neve:
Aki ki tudja mondani komolyabb szájüregi sérülés nélkül, azt meghívom egy kisállat-etetésre a helyszínen, merthogy itt lovaktól kezdve nyuszikon és malacokon át a kecskékig minden van, plusz egy kirájj jáccótér, valamint egy hatalmas rét, ahol piknikezni lehet családilag, miközben a pincérek lesik a kívánságainkat. Amikor ott voltunk, épp egy esküvőt is tartottak (tisztára Tamás-tanya feelingünk volt Edittel), ez az aprónép figyelmét is lekötötte, lásd fotó:
Még pár héttel ezelőtt elmentünk egy Kijev környéki skanzenbe is, ahol egy kellemes vasárnapot töltöttünk. Hatalmas területen rengeteg rönkfaházat, régi szélmalmot, kisebb-nagyobb hagymakupolás fatemplomot és egyéb épületet gyűjtöttek össze az egész országból, amiket néhány étterem és bazár mellett elhaladva lehetett felfedezni. A legjobbak a 60-as, 70-es évekből bemutatott házak voltak, amik külsőleg és berendezésileg is teljes hasonulásban voltak nagymamáink otthonaival, ahol gyermekkorunkat töltöttük. Vicces és kicsit nosztalgikus volt látni a nálunk is ismert szocreál giccs klasszikus berendezési tárgyait...
Szeptemberben névnaposak voltak a lányok, aminek kapcsán régi jó szokásunk szerint élmény-ajándékot kapott mindenki. Rorónak egy delfinárium-látogatást szerveztünk, ami nagy élmény volt nekünk, felnőtteknek is: négy delfin és három fóka szórakoztatta a nagyérdeműt, emellett az idomárok (egy fiú és egy lány) is maradandót alkottak, többek között akrobatikából is.
Edit-napon egy vicces retró-villamosozást tartottunk, ami elsőre nem volt egyértelmű, tekintettel a Kijevben élesben is futó villamosok állapotára. Azért vannak kivételek is, á la Euro 2012:
Amivel mi mentünk, az tényleg egy retro-darab volt, mintegy 70-éves tramvaj, csak mi utaztunk rajta, illetve még a vezető néni, akivel nem szkandereztem volna szívesen, de testalkata ellenére nagyon aranyos volt, és elmondta, hogy 41 (!) éve vezet vilit Kijev utcáin. Nem volt rossz az utazás sem, mintegy 2 órán át zötykölődtünk, de gyakorlatilag egy büfékocsi felszereltségével bírt a jármű, úgyhogy jót piknikeztünk a magunkkal hozott házi készítsű fasírtból, sült krumpliból, sörből és csokiból. Roró a végén - egy töxép erdei szakaszon - még "vezethette" is a vilit (najó, csak a gázpedált nyomta, de azt is élvezte).
Juteszembe, annak idején én is kaptam egy mókás emeletesbuszos-városnézést a lányoktól a névnapomra még júniusban, ami nemcsak azért volt poén, mert Kijevet ugye nem ismerjük, hanem azért is, mert egy korábbi névnapom alkalmával Edit már szervezett nekem egy ilyet - Budapesten...Ajánlom mindenkinek, hogy eccer próbálja ki egy turista szemével nézni a fővárosunkat, mert hajlamosak vagyunk rengeteg szépség és érdekesség mellett elmenni, ha amúgy is az adott városban töltjük mindennapjainkat.
Apropó, házi készítés: felfedeztem szakácsi vénámat, és mostanában hetente kb. kétszer főzök valamit a családnak. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy frenetikus a fogadtatás! Igaz, hogy kezdő konyhatündérekre jellemző módon nagyjából egy mosogatógépnyi lábast használok el egy tejbegríz elkészítéséhez, de az internet és a lelkes nagymamák segítségével tiszta Paprika TV-t rendezek a lakásunkban, egészen jó eredménnyel. A baconba göngyölt májra illetve aszalt szilvára, valamint a tökfőzelékemre különösen büszke vagyok, főleg, miután a kislányom (és a feleségem is) tíz ujját megnyalta utánuk...Azért még vannak kihívások, legutóbb például már késésben voltam a bevásárlásba induláskor, amikor eszembe jutott, hogy gőzöm sincs a megvásárolni kívánt hentesáru orosz nevéről. Már az udvarból visszarohantam a lakásba, és egy gyors szótárazást követően jobb híján a kézfejemre firkáltam (cirill betűkkel) a keresett szót. Később a közértben sétálva tűnt fel, hogy mintha félrehúzódnának előlem az emberek, és idegesen összesúgnak a hátam mögött, kerülve a tekintetemet. Utólag jöttem rá, hogy vagy elmebetegnek, vagy egy különösen kemény börtönt megjárt nehézfiúnak nézhettek, akinek a sitten szerzett gúnyneve van a kezére tetoválva: OLDALAS...
Azért felfedezgetjük a helyi éttermeket is, amiből van bőven,jobb és rosszabb, illetve olcsóbb és drágább is. A múltkor például egy ideszármazott francia hentes étteremláncolatának egyik tagját kerestük fel, és igazán hangulatos vacsit fogyasztottunk itt, kicsit a Montmartre-ra emlékeztető környezetben.
Egyébként érdekes hangulata van annak, ha az ember ennyire a belvárosban lakik (az elmúlt években ezt ugyebár nem igazán tapasztaltuk meg). Szinte minden hétvégén valamilyen szabadtéri koncert, heppening, rendezvény van a közvetlen szomszédságunkban, záróakkordként tűzijátékkal. Ez utóbbit leginkább csak halljuk, mivel a környező házak eltakarják a látványosságot. Tényleg, lehet, hogy nem is tűzijáték, hanem kormánypuccs van hetente? Annyira sajnos nem vicces a dolog, a helyi Váci utcán több hete farkasszemet néznek egymással a Tyimosenkó Juli bebörtönzése ellen és mellett tüntetők, és a legutóbbi vasárnap reggel is alig akartak visszaengedni az utcánkba a rendőrök, miután kocsival elgurultam a pékhez, mondván: evakuációs zónában vagyunk. Azért valahogy bekönyörögtem magam, de utána némileg ideges érdeklődéssel néztem az erkélyünkről, amint a 30 főnyi, valamiért tüntető csapatot körülveszi a háromszor annyi kommandós, rendőr, katona, civil ruhás rendőr, karhatalmista stb. stb. Hát igen, zajlik az élet...Szerencsére a vidám rendezvények túlsúlyban vannak, a múlt héten például nemzetközi filmfesztivál keretében öt estén keresztül filmeket vetítettek a Sofiyska katedrális előtti téren felállított szabadtéri moziban. Utolsó nap mi is beültünk Roróval a nézőtérre (Edit éppen Párizsban időzött), és bár a filmről a késői kezdés miatt lemaradtunk, azért jól éreztük magunkat.
Még egy B-kategóriás világsztárral is találkoztunk, aki az egyik filmjét promótálta: Marc Dacascosnak hívják az illetőt, elsősorban harcművészként jeleskedik a filmjeiben, és bár nem annyira ismert, mint Van Damme, de a mimikai repertoárja és színészi kvalitásai nagyon hasonlóak...Azért örültünk neki, bár autogramot nem mertünk kérni tőle, nehogy miszlikbe aprítson minket.
Ha már akció-sztárokról esik szó, megemlítem, hogy pár napja elmentünk Roróval a két sarokra lévő minőségi (tényleg) fodrász-szalonba, hogy némi tincset hullassunk. Gondoltam, hogy végre valóra váltom régi álmomat, és egy olyan frizkót vágatok magamnak, mint amilyen Schwarzeneggernek van a Vörös Zsaruban (vagy az összes filmjében?...bocs Steve, ez övön aluli volt...). Megpróbáltam elmagyarázni a fodrászlánynak, hogy most úgy nézek ki, mint Conan, a barbár (nemcsak a hajam miatt), ehhez képest kéne egy kommandós parókát varázsolnia a fejemre. A kommunikációban hiányos nyelvtudásomnak köszönhetően valami félrecsúszhatott, mert amikor a gyevuska közölte, hogy ez már az (értsd: kész), akkor úgy néztem ki, mint Jevgenyij Pljuscsenkó, a híres orosz műjégtáncos (kivéve, hogy nem lettem szőke, és az orrom sem nőtt meg Pinokkió-méretűre). Szerencsére a másnapi hajmosást követően már elmúlt a baj, de a lányok azért jól szórakoztak rajtam (fotó nem készült, ne örüljetek!!).
Ennyit rólunk dióhéjban! A következő blogom egy különkiadás lesz, mégpedig egy szocio-politikai görbe tükröt próbálok állítani az ukrán valóság elé, amelyhez bőven gyűjtöttünk már háttéranyagot. Fő célkitűzésem az lesz, hogy megtaláljam (veletek együtt) a tíz különbséget a jelenlegi ukrán társadalmi berendezkedés és egy primitív afrikai törzs működése között (na jó, ne akarjunk Mission Impossible-t gyártani, elég lesz 5 különbség is...).
A hagyományoknak megfelelően a végére egy filmkvíz: aki először felsorol nekem 3 filmet, amiben Marc Dacascos szerepel, annak hozok egy igazi ukrán alámondással készített angol nyelvű filmet (itt ugyanis a TV-ben is zömében ilyenek mennek: nem szinkronizálnak, hanem alámondanak, úgy, hogy iszony idegesítő módon hallani az eredeti beszédet és utána a monoton ukrán dumát is...mint a 80-as évek végén nálunk is közkézen lévő kalóz-videókon!).
Ja, ha már film, jöjjön egy ráadás, úgyis hiányoltátok a képanyagot. A különösen erős idegzetűeknek ajánlom az alábbi rövidfilmet, amely egyúttal arra a kérdésre is választ ad, hogy mivel is tölti a munkaidejét a Renault Credit Ukrajna vezérigazgatója? A mellékelt ábra szerint egész napos idegőrlő összetartásokra jár a tengerpartot idéző Kijev-közeli tóhoz, ahol kőkemény csapatépítő vetélkedőkön vesz részt. A szóban forgó legutóbbi egy filmkészítési verseny volt,amelynek végén a pártatlan (csak franciákból álló) zsűri elbírálta a csapatok produkcióit. A kedvesem volt az egyetlen nem ukrán/orosz anyanyelvű, aki vállalta a szereplést az egyik filmben, de aki ismeri őt, az ezen igazán nem lepődik meg.
