Nye rabotajet!

Welkam bek tu áör só, Kijev jelentkezik ismét!

A legfontosabb hír: beköltöztünk, és már névtáblánk is van!

Szóval az a helyzet, hogy ismerkedünk a környékkel meg a várossal, és próbáljuk belakni a kérót, Edit pedig a munkahelyét. Amikor ezeket az örök érvényű mondatokat írom, immár több, mint egy hetes konkrét ukrán munkatapasztalattal rendelkező feleségem van, ami a túristás első élményeinket kicsit más megvilágításba helyezi, de hát ezért jöttünk ide végül is, vagymifene. Egyébként Edit munkahelyi élményei eddig teljesen pozitívak, mindenki nagyon segítőkész, de valahogy a pravoszláv jóistennek se akarnak magyarul mexólalni! Azt mongyuk soxor hallottuk eddig, hogy csökönyös fajta az ukrán, de hogy ennyire mindent egy lapra helyezzenek fel, azt nem hittük volna. Na mindegy, végül is van még három évük, hogy megtanuljanak, de azért többre számítottunk az első napokban. (Az igazsághoz tartozik, hogy a lakásunk tulajdonosa - szemöldöke után a Leonyid nevet kapta az ortodox keresztségben, a már ismert Natalya férje - Kárpátalján született, vagyis nagyon közel a tűzhöz, emiatt sok mindent alapból megbocsájtunk neki. Az pl. kifejezeten szimpi volt, hogy itt hagyták nekünk a kiegyezés korából származó barométerüket, amely magyar feliratokkal adja tuttunkra az időjárás változását. Ezenkívül egy gagyi bűvös kockát is örököltünk tőlük, amelyen Rozkóval már serényen gyakoroltunk, és ENNYIRE (ocseny malenkij) vagyunk a narancssárga kirakásától.)

Node, akarom mondani: eddig minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. A hosszú hétvégén (itt is ünnep!) sétálgattunk a környéken, és több szempontból is pozitív meglepetések értek. Van pl. kb. 5 perc sétára tőlünk egy remek sétáló/biciklizőút, ami egy domb tetején vezet végig, és amellett, hogy pazar a kilátás a Dnyeperre (ez a helyi folyó, a beszédhibámat gyerekkorban kikezelték), kb. 50 méterenként zseniális játszóterek vannak - de télleg!! A leginkább sógorunk, Friedensreich Hundertwasser (magyarul: Békebirodalom Százvíz, tehát egy szokványos, már-már gyakori germán névvel állunk szemben, ami miatt művészünk, valószínűleg kb. 10 éves korában hagyta ott a szüleit, mert alapvetően békés természetű volt, és nem hitt az erőszakban...) mester munkásságához tudnám őket hasonlítani, de majd a képek beszélnek helyettem. Mindenesetre Rozkó élvezi (na jó, mi is).

A sétaút végén indul egy szerpentin le a dombról a folyópartra, ami leginkább a várbeli Mesterségek Ünnepét idézi, csak ez egész nyáron így néz ki (állítólag). Árusok mindkét oldalon, tele érdekes cuccokkal (innen valók a találós kérdéseim nyereményei), valamint minden harmadik stand a régmúlt (?) szovjet birodalom relikviáival van tele ("Hős szovjet anya" és hasonló kitüntetések). Nálunk általában az Ecserin lehet ilyeneket látni, de összehasonlítva, az itteni választék és mennyiség nagyjából megfelel a hajdani CCCP és (sajnos nem a hajdani) Magyarország arányainak.  Erről jut eszembe: lehet gazdagon komplett korabeli "földszínű" egyenruhát is kapni (lásd: Wass A: Adjátok vissza a hegyeimet!), tányérsapkával, miegymás.

Azt még szerintem nem tudták eldönteni kortárs ukránjaink, hogy őket annak idején mexállták vagy ők voltak-e a mexállók is, de ez egy alapvető dilemma az ukrán történelemben, Bogdan Hmelnyickij-ig visszamenőleg (lásd: H. Sienkiewicz: Tűzzel-vassal, az egyik kedvenc ifjúkori regényem). Mongyuk a hírhett Holodomor (a 30-as évek elején lezajlott szovjet terményelkobzás a "nép" nevében, aminek következtében kb. 10 millió ukrán halt éhen, go Sztálin, go!) alapján viszonylag egyértelmű a válasz, de azért még kérni fogok egy kis helyi közönség-segíccséget, hogy tutira mennyek.

Ehelyütt emlékezzünk meg Bulgakov mesterről is, aki Margaritával vagy anélkül de mintegy 10 évet lakott Kijevben, íme a bizonyíték, amit csak azért raktam ide, mert a kislányunk készítette a fotót:

A szerpentin alján egy, leginkább Szentendre belvárosához hasonlító városrészbe (Podil) jutunk, ami a folyó partyán van, és ahonnan egy siklóval lehet visszajutni a domb tetejére, az egyik székesegyházhoz. Ezek tisztára lekoppintották a budai siklót, azzal a különbséggel, hogy az egyik kis téren, a zebrára néző földszinti, fal és tető nélküli, viszont szellős és világos, élhető kéróban lakik egy néni néhány kutyával (lásd lent), ha valaki látta a Korcs szerelmeket (Amores Perros, egy zseniális mexikói film), akkor ráismerhet a fílingre. (Ha zöld a gyalogoslámpa, a bal lábát, ha piros, a jobbat nyújtya ki a néni, így tulképp színtévesztőknek ő az akadálymentesítés, ettől függetlenül valószínűleg nem kap túl sok zsetont a helyi önkormányzattól.)

Végezetül arra gondoltam, hogy indítok egy rovatot (Monty Python után szabadon "It's the Szocreál"-nak neveztem el) a blogomon belül, ahol olyan, meghökkentő, idegesítő vagy vicces élményekről számolok be, amelyek akár kis hazánkban is előfordulhattak volna mongyuk 15 évvel ezelőtt, de itt talán markánsabbak még ezek a hatások. Már összegyűjtöttem pár ilyet, most megosztom veletek az elsőt. Hogyaszongya: elmentünk Rozival egy helyi barkács áruházba, ami akkora, mint 3 Praktiker együtt. Felvilágosult urbánus fiatalember lévén joviálisan odalejtek a parkolóban található egyik bevásárlókocsi-droszthoz, ahol sorokban állnak az egymásba csúsztatott verdák, amikor is látom, hogy egy csüngőhasú vízidisznó külsejű neandervölgyi - akit elsőre valami kocsitologató helyi erőnek véltem - könyököl (illetve inkább ráfolyik) az első 5-6 kocsira, diszkrét kőművesdekoltázsát barátságosan felénk villantja, dekk lóg a szájából és közben trécsel az ott álló taxiban hasonlóan hanyagul helyet foglaló közlekedési professzorral. Ráutaló magatartással egy ötvenkopejkást harciasan előreszegezve megközelítem az objektumot, és félreérthetetlenül igyexem tuttára adni a daginak, hogy az alatta elterülő bevásárlókocsira lenne szükségem, mire emberünk gyakorlatilag felém sem pillantva hörög egyet a cigije mellől, valahogy így: "Nye rabotajet!" Ezt ugye többféleképpen is lehet értelmezni, hibás oroszsággal pl. úgy, hogy nem dolgozik (mármint a hájpacni), de ezt gyorsan elvetem, mert ez elég evidens anélkül is, hogy mondta volna. Úgyhogy azt a konklúziót szűröm le, hogy azt akarja tuttomra adni, hogy nem működnek a bevásárlókocsik. Mivel volt gyerexobám - ellenvéleményekkel kíméljetek - nem erősködöm, gondoltam, ide valósi, csak tuggya, mit beszél. Már indulok is a következő droszt felé, amikor megjelenik a valódi kocsitologató, aki viszont dolgozik, és éppen újabb kígyót akar betolni a többihez. Mondom neki, hogy aggyon egyet a saját sorából, mert azok ott nem működnek. Erre közli, hogy nem ad (valószínűleg azt is hozzátette, hogy tiltja a szabályzat, de ennyire még nem értem a nyelvet), ellenben elkezd üvöltözni a dagattal, amire az kis huzavona után megemeli a löttyett seggét, és - csodák csodája - az ötven kopejkásomat felhasználva remekül kihúzom az első kocsit alóla. Gondolatban kiosztom Gombóc Artúrnak a "Nem az én dolgom"-verseny első helyét, és még később partvisvásárlás közben is eszembe jut, hogy kifelé menet Ludas Matyit jáccom a hátán a partvisnyéllel. Erős, nem??

Mára ennyit, már csak két megosztanivalóm maradt: a csapvizet errefelé nem nagyon isszák, még a gyümölcsöt is palackos vízben mossuk meg, mint a ma elfogyasztott epret is. Írtam is erről egy verset á la Boborján: "Csak az a jó ukrán eper, amit nem öntöz a Dnyeper". Hej!

Végül a szokásos filmidézet: "-Mrs. Wagner, nincs önnek deja vu-je? - Nem tudom, kedves, de megnézem a kredencben." Aki vágja a filmcímet, kap tőlem egy eredeti ukrán moziplakátot egy közelebbről még meg nem határozott alkotásról, szigorúan cirill betűkkel (a hollywoodi sztárok nevei fonetikusan leírva nagyon viccesek tudnak ám lenni!).

Zárom soraimat, keltmintfent uralkodásunk első évében, Rex Pokk I. Hungaricum.

UI: Vasárnap repülünk haza Rozival, úgyhogy a további bejegyzések 2-3 hétre felfüggesztődnek, de kitartás, elvtársak, szorgos népünk stb.stb.

Jó városunk, Kijev - első benyomások

Daragije gyetyi, íme az első felvétel a kijevi házunk bejáratánál található kis állatkával:

Akinek erről az jut eszébe, hogy ha hozzánk jön vendégségbe, akkor egy szamár nyit neki ajtót, azt leendő ukrán barátaim figyelmébe ajánlom. (Lásd még Dolák-Saly R.: "A Klárit is csak azért ütöttem le, amikor hozzánk jött vendégségbe, mert túl halkan köszönt, és bevallom, nekem ez fáááájt...") De hogy szavamat ne felejcsem, now for something completely different.


Naszóvalakkortehátminekutánatulajdonképpenéspediglenvagyishogyakarommondani. Zdrasztvujtye mindenkinek a napfényes Kijevből (télleg!), az ezerkétszázéves szláv kultúra bölcsőjéből! Aki nem hiszi, járjon utána, kb. Kr.u. 800-ban helyi vikingek megalapították itt az első "Rusz"-t, amikor még Putyinék grizzlik voltak az Ural teherautókról elnevezett hegységben...Egy ideig együtt mozgott a mi történelmünk az övékkel: kereszténység felvétele, virágzó (de sötét) középkor, még egy helyi hercegnőt is hozzáadtak valamelyik Árpád-házi királyunkhoz, tatárjárás...na itt álljunk meg egy pillanatra, mert a kijeviek is megálltak, konkrétan olyan 750 évig, merhogy a mongol lovaspóló válogatott errefelé kicsit maradandóbbat alkotott, mint nálunk odahaza. Konkrétan földdel tették egyenlővé Kijevet (ha olvastak volna Cato-t, akkor ceterum censeo fel is szántyák és sóval hintik be), és néha még visszajöttek gyakorolni, ha már olyan jól sikerült a hadművelet. Vendéglátónk történelmében egy kis ugrás a következő érdemleges esemény, mégpedig1991, az ukrán független állam kikiáltása (most páran lehidaltatok, hogy nem Sevcsenko eladása a Milannak, de ez van). Nálunk is sok a kamu töriórán, de hogy ezek mit találnak ki erről a röpke 700 év nihilről, azt tudni se akarom. Illetve már hallottam róla ezt-azt, de erről majd máskor, a történelmi hátteret most váltsa fel az izgalmas és pezsgő (tatármentes) jelen! Íme:

Szóval megjöttünk csütörtökön (csetverg, a jövőben majd megemlékezem róla, hogy milyen sok szláv eredetű szavunk van) estefelé. Első pillanatképünk a lakásból alant található:

Hogy ne aluggyatok el, kétféle értelmezést kínálok a képhez, válasszátok ki a helyesnek véltet:
1) A tulajdonos, Natalya, kétségbeesve próbál elkapcsolni a helyi pornócsatornákról, amik azonnal bejöttek, ahogy bekapcsolta a TV-t annak demonstrálására, hogy működik. Én udvariasan nem nézek oda (mer amúgy is megvan letöltve az egész), Rozi meg szereti a Diszkaveri Csenelt.
2) Első családi fotónk hármasban Kijevben. Edit az ideúton csak csipszet és fast foodot evett a Coca Cóla mellé, amitől jelentős változáson esett át külsőleg (amint ezt a hatást a Super Size Me-ből már ismerhettyük).

Miután ezen túljutottunk, elárulom, hogy a belvárosban lakunk, egy kb. 120m2-es bérházi lakásban. Ennek több oka is van, pl. mert a legtöbb külföldi így csinálja; mert az érdi kertes ház feeling után ki akartuk próbálni Rozmaringgal az urbánus életet is; mert ez közel van Edit munkahelyéhez stb. A kéró nagyon rendben van, a blokknak saját belső udvara (inkább parkja) van játszótérrel, szökőkúttal, miegymás. Egy illusztráció erről (a piros nyíl jelöli a lakásunkat):

Az elmúlt két napban a környéket is igyekeztünk felfedezni, na ez se semmi. Kicsit olyan az érzésem, mintha a budai várban illetve a Bazilika mellett laknánk vegyesen, konkrétan az egyik legrégibb székesegyházra nézünk az erkélyről, sok nagyköveccség és minisztérium is van a környéken, tele van risztorannal, kávézóval, kocsmával (Rosie O'Grady's ír pub két sarokra, szlondzsa!), bankkal stb. Még a megérkezés estéjén elmentünk a nagy ijeccségre a közeli üzbég (!) étterembe, ahol is az általatok (Ricsi) már emlegetett "bárisnya-fenyegetés" testet öltött képviselőivel találtuk szembe magunkat, íme:

Én természetesen rezzenéstelen arccal és egy parlamenti tudósító szenvtelenségével dokumentáltam az eseményt (a további 200 kép megrendelhető nálam e-mailen), Rozi ellenben kijelentette, hogy ha nagy lesz, amellett, hogy anyuka lesz és hercegnő, a hastánccal is komolyan kíván foglalkozni. It's a hard life to be a lányos apuka, ugyebár...

De hol is tartottam, ja a környék: rögtön szemben velünk található az Ukrán Igazságügyi Minisztérium, amely körül eddig nagy nyüzsgést nem láttunk. Talán mert errefelé nem releváns egy ilyen intézmény?...Fúj, elég az ilyen megalapozatlan előítéleteken és mendemondákon nyugvó, ellenszenves megjegyzésekből! Inkább arról beszélek, hogy rögtön a minisztérium mellett áll egy csilli-villi toronyház, amely a jelenlegi államelnök (bizonyos Viktor Janukovics) gyermekkori baráttya tulajdonában áll, aki a legismertebb és legbefolyásosabb oligarcha mostanában ebben a szép országban. Na ott van nyüzsi, állandó lomtalanítást tartanak, amire abból következtettem, hogy csak kétajtós szekrények álldogálnak a bejárat előtt. Néha feltűnően csinos, saját maguk által valószínűleg miniszoknyaként definiált, alig derékon alul érő övet viselő hölgyek jönnek-mennek ki-be, a parkoló autók csak feketék, nagyok, és sok rajtuk az antenna,  de a mi efbíájos filmeken felnőtt  nemzedékünk tuggya jól, hogy nem a TV2 stábja kuporog bennük, Gulyás Lacival a kommentátorállásban.
Ha már Sevcsenkoról esett szó, állítólag ő is birtokolt egy lakást valamikor a szomszédságunkban (most, hogy már nem megy olyan jól neki, el kellett adnia, de a kilakoltatási törvény értelmében megtarthatta a főtérre néző földszinti Armani márkaboltyát, hogy azé kisnyugdíjas éveire is legyen mit a vodkába áprítanija). További ukrán sport-celebek gyakori előfordulását jelentették kémeink a szomszédos Sofiyskiy fitness centr i bjuti salon-ból (amelyikkel közös az udvarunk), állítólag a Klicsko tezsvérek rendszeresen edzenek itt, amikor nem vernek szét valakit valahol a világban. Spúr, ha érdekel, megtudom, mikor vannak itt, és szívesen kihívom őket...az uccára, egy autogrammért maximum. Erre a célra kölcsönkérem Rozi pöttyös Hello Kitty-s füzetkéjét, mindenki megírhattya, hogy milyen ajánlással kéri az autogrammokat és ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek a siker érdekében (tetováltatós kérésekkel kíméjjetek!).
Végül, de nem uccsósorban, átmentünk a szomszédos St. Sofiya székesegyházba, aminek van egy zárt kis parkja, ahol remekül lehet bringázni 4,5 éves gyermekeknek, piknikezni, andalogni, illetve ifjú párok sűrűn járnak ide esküvői fotóckodni. Rozival épp szemléltünk egy ilyen párocskát, akiket vagy 3 fotós instruált egyszerre, de elég gázul néztek ki, ráadásul a vőlegény végig napszemüvegben nyomta, ami még helyi szinten is kiérdemel a tízes bunkósági skálán egy 8,5-öt sztem...Ebbéli véleményemet nem is rejtettem véka alá kiccsaládom előtt, amire is Rozi gondolkozott egy kicsit, majd mintegy magának felsóhajtott: remélem, Zsombi majd leveszi a napszemüvegét...(jelmagyarázat nem ovis baráti körbe tartozóknak: már bölcsi óta együtt van egy ötösfogat, amelyet 2 ikerpár (segítek: az 4 db gyerek) plusz a Rozmaring alkotnak. Ebben a csapatban Zsombi az egyetlen fiú, és mint ilyen, Rozi leendőbelije, amit mindketten sűrűn és határozottan hangoztatnak, igaz, néha még összekeverik, hogy Zsombi a férje vagy a felesége lesz-e Rozinak és fordítva.)

Egyelőre ennyit rólunk, időm engedtével ismét jelentkezem, az érdeklődőknek majd rakok fel képeket az arckönyvemre, merhogy készítettünk párat. Daszvidannya, tovarisi, tsók mindenkinek!

Dr. Pokk

UI: Az első (két) Hard Rock Café póló elkelt, íme itt egy újabb filmes idézet, ezúttal egy James Hetfield-Matrjoska-Baba a fődíj (nem vicc, láttam ilyet, há de follyon ki a számem há házudok!), úgyhogy Mr. Eraser húzzon bele! Tehát az idézet: "...ne aggódj, neked is lehet még családod! Jön majd egy lány, aki igénytelen... aki nem érez szagokat...akinek minden mindegy..." (Segítségül: gyermekesek előnyben!)

On our way to Timbuktu

Háccóval, azúgyvót, hogy az ebben jártas barátaink (jelesül: Patri und Motor) rábeszéltek, hogy ha már Kijevbe költözünk családilag, akkor írjak már egy blockot. Mivel nem szoktam számlát adni (a mexikói vájlingbiznisz is még csak előkészületben), ezért eleinte idegennek tűnt a gondolat. De meggyőztek, hogy a blogírás manapság divatos, praktikus módja a kapcsolattartásnak (főleg, ha nem akarom mindenkinek ugyanazt 20x elmondani), és amúgy se lesz odakint semmi dolgom, úgyhogy mért ne írhatnék.

Hát most megláttyuk, mire jutok, mindenesetre megteszem az első bátortalan lépéseket (ezek már azok). Rögtön kezdetnek egy csendélet útközbenről:

Most éppen az anyósülésen (zdrasztvuj Katja Zsigmondova!) ülve írok, alig 95 km-re Kijevtől, egy kétnapos kocsikázás vége felé, amelynek során gazdagabbak és szegényebbek is lettünk, ami a tapasztalatokat illetve a pénztárcánkat illeti. Az például pozitív meglepetés, hogy a mintegy 1300km ukrán útszakasz nagy része kifejezetten jó állapotú aszfalt, sőt, már-már odáig megyek, hogy autópálya-szerű képződményről beszélhetünk elég sok helyen. Amiért mégsem lehet az otthon mexokott autópályát elképzelni, az az, hogy ez itt nem egy zárt pálya, hanem nyitott. Vagyis nincsenek külön fel- és lehajtók, a gyakran 2x2 sávos autópályán (ja, az M0 elbújhat, itt tankok is elférnének egymás mellett, amire lehet, hogy gondoltak is az építéskor) biciklisek és lovaskocsik is békésen közlekednek (előbbiek gyakran szemben is). Tókinabát ló: viszonylag sűrűn a semmi közepén zebrák tarkítják a pályát, amelyeken átmenni még senkit nem láttunk, a zebráktól távol viszont annál gyakrabban; lehet, hogy itt fordítva kell értelmezni ezt a dolgot, és csak a zebrán kívül szabad lelépni az úttestre? Fel- és lehajtók híján visszafordítók vannak, ami úgy néz ki, hogy időközönként a belső sávból a szemben lévő belső sávba (figyelem:  autópálya!) vissza lehet fordulni egy 180 fokos Barba-trükkel, kanyarodósáv nyista. Először nem értettem, hogy mért van kiírva az általunk már több órája elhagyott település egy visszafordító nyíllal karöltve, de aztán rájöttünk, hogy ezért: felmész a pályára, mész 2 km-t a céloddal ellentétes irányban, majd visszafordulsz és mész a cél felé. Ezzel a technikával mongyuk a Geisterfahrereknek segítenek, az biztos…

Meg kell állapíccsuk továbbá, hogy az egy m2-re eső háziállatok (lovak, tehenek, kecskék stb.) és rendőrök száma Ukrajnában igen jelentős, az eddigi legnagyobb, amit tapasztaltunk (ha a két csoportot összevonhatónak tekintjük, akkor valószínűleg világrekord közeli eredményt kapunk, legalábbis hátszélben, fedett pályán mindenképp). Mindkét fajtával találkoztunk gazdagon a két nap alatt, az előbbiekről íme egy illusztráció (hogy képet kapjatok, adok képet, hehe...)

Fontosnak tartottam különválasztani a háziállatokat a rendőröktől, mivel az előbbiek egyáltalán nem kértek tőlünk pénzt vagy „dokjumenti”, nem úgy, mint az utóbbiak. Adtunk is nekik bátran, az ukrán-magyar baráccság jegyében, összesen 2x300 hrivnyát (ez már a helyi pénznem, nem krákogtam, egyébként kb. 25Ft-ot ér 1 píz), záróvonal átlépéséért valamint gyorshajtásért. Mindkét esetben én voltam a sofőr, ami nyilván tiszta véletlen, ismerve vezetési szokásaimat, ezt bármelyikőtök megerősítheti (az ellenvélemények nem érdekelnek, úgyhogy ne strapáljátok magatokat). A kettőből az elsőre vagyok büszkébb, amikor egy hídon kamiont előztem, majd visszatérve a záróvonal számomra előírt oldalára, megpillantottam a völgyben egy kis házat, mely Radnótit juttatta eszembe, amikor rájöttem, hogy rendőrörs az, s a rendőr előtte áll, s integet. Az őrsre kénytelen-kelletlen betérve klasszikus hrabali kép fogadott: a fiúk uzsiztak, vajaskenyér, zsírpapír, felvágott, paprika, bicska, zsíros bajusz, izzatt tarkó, izzaccságfoltos hónajj, egyszóval minden megvolt (pálinkásüveget nem láttam, de biztos nem figyeltem eléggé). Aki elvette a papírjaimat, valószínűleg morcos volt a félbeszakatt uzsi miatt, mert odavágta azokat az asztalra, majd egy felháborodós nagyjelenet után durcásan kivonult az útra újabb áldozatok után kajtatva. Az egyik falatozó rendőr bácsi (ma ő játszotta a jó rendőrt) tört madzsarsággal jóindulatúan közölte, hogy gyorsan tegyek le az asztalra 500 hrivnyát, mielőtt a kolléga visszajön, mert nagyon megbántottam, és utána nem áll jót magáért. Na, ebből lett egy kis ecserizés után 300 a végeredmény, majd elváltunk békességben, baráccságban (bár sörözni azér nem fogunk összejárni asszem).

Ennyit az ideútról, jóéccakát gyerekek, a holnapi órára mindenki készüljön fel abból a témából, hogy miért fogyasztott Freud annyi kokaint, ami egy lónak is elég lett volna. (Aki elsőként megírja nekem, hogy ez melyik filmben volt, annak dedikálok egy Rock Café Kijev pólót, és a személyes kilátogatása alkalmával átadom neki.)

Tsókol apátok: Zoltán Lajosovics Arany-Tóth aka Pokk aka ATZ