On our way to Timbuktu

Háccóval, azúgyvót, hogy az ebben jártas barátaink (jelesül: Patri und Motor) rábeszéltek, hogy ha már Kijevbe költözünk családilag, akkor írjak már egy blockot. Mivel nem szoktam számlát adni (a mexikói vájlingbiznisz is még csak előkészületben), ezért eleinte idegennek tűnt a gondolat. De meggyőztek, hogy a blogírás manapság divatos, praktikus módja a kapcsolattartásnak (főleg, ha nem akarom mindenkinek ugyanazt 20x elmondani), és amúgy se lesz odakint semmi dolgom, úgyhogy mért ne írhatnék.

Hát most megláttyuk, mire jutok, mindenesetre megteszem az első bátortalan lépéseket (ezek már azok). Rögtön kezdetnek egy csendélet útközbenről:

Most éppen az anyósülésen (zdrasztvuj Katja Zsigmondova!) ülve írok, alig 95 km-re Kijevtől, egy kétnapos kocsikázás vége felé, amelynek során gazdagabbak és szegényebbek is lettünk, ami a tapasztalatokat illetve a pénztárcánkat illeti. Az például pozitív meglepetés, hogy a mintegy 1300km ukrán útszakasz nagy része kifejezetten jó állapotú aszfalt, sőt, már-már odáig megyek, hogy autópálya-szerű képződményről beszélhetünk elég sok helyen. Amiért mégsem lehet az otthon mexokott autópályát elképzelni, az az, hogy ez itt nem egy zárt pálya, hanem nyitott. Vagyis nincsenek külön fel- és lehajtók, a gyakran 2x2 sávos autópályán (ja, az M0 elbújhat, itt tankok is elférnének egymás mellett, amire lehet, hogy gondoltak is az építéskor) biciklisek és lovaskocsik is békésen közlekednek (előbbiek gyakran szemben is). Tókinabát ló: viszonylag sűrűn a semmi közepén zebrák tarkítják a pályát, amelyeken átmenni még senkit nem láttunk, a zebráktól távol viszont annál gyakrabban; lehet, hogy itt fordítva kell értelmezni ezt a dolgot, és csak a zebrán kívül szabad lelépni az úttestre? Fel- és lehajtók híján visszafordítók vannak, ami úgy néz ki, hogy időközönként a belső sávból a szemben lévő belső sávba (figyelem:  autópálya!) vissza lehet fordulni egy 180 fokos Barba-trükkel, kanyarodósáv nyista. Először nem értettem, hogy mért van kiírva az általunk már több órája elhagyott település egy visszafordító nyíllal karöltve, de aztán rájöttünk, hogy ezért: felmész a pályára, mész 2 km-t a céloddal ellentétes irányban, majd visszafordulsz és mész a cél felé. Ezzel a technikával mongyuk a Geisterfahrereknek segítenek, az biztos…

Meg kell állapíccsuk továbbá, hogy az egy m2-re eső háziállatok (lovak, tehenek, kecskék stb.) és rendőrök száma Ukrajnában igen jelentős, az eddigi legnagyobb, amit tapasztaltunk (ha a két csoportot összevonhatónak tekintjük, akkor valószínűleg világrekord közeli eredményt kapunk, legalábbis hátszélben, fedett pályán mindenképp). Mindkét fajtával találkoztunk gazdagon a két nap alatt, az előbbiekről íme egy illusztráció (hogy képet kapjatok, adok képet, hehe...)

Fontosnak tartottam különválasztani a háziállatokat a rendőröktől, mivel az előbbiek egyáltalán nem kértek tőlünk pénzt vagy „dokjumenti”, nem úgy, mint az utóbbiak. Adtunk is nekik bátran, az ukrán-magyar baráccság jegyében, összesen 2x300 hrivnyát (ez már a helyi pénznem, nem krákogtam, egyébként kb. 25Ft-ot ér 1 píz), záróvonal átlépéséért valamint gyorshajtásért. Mindkét esetben én voltam a sofőr, ami nyilván tiszta véletlen, ismerve vezetési szokásaimat, ezt bármelyikőtök megerősítheti (az ellenvélemények nem érdekelnek, úgyhogy ne strapáljátok magatokat). A kettőből az elsőre vagyok büszkébb, amikor egy hídon kamiont előztem, majd visszatérve a záróvonal számomra előírt oldalára, megpillantottam a völgyben egy kis házat, mely Radnótit juttatta eszembe, amikor rájöttem, hogy rendőrörs az, s a rendőr előtte áll, s integet. Az őrsre kénytelen-kelletlen betérve klasszikus hrabali kép fogadott: a fiúk uzsiztak, vajaskenyér, zsírpapír, felvágott, paprika, bicska, zsíros bajusz, izzatt tarkó, izzaccságfoltos hónajj, egyszóval minden megvolt (pálinkásüveget nem láttam, de biztos nem figyeltem eléggé). Aki elvette a papírjaimat, valószínűleg morcos volt a félbeszakatt uzsi miatt, mert odavágta azokat az asztalra, majd egy felháborodós nagyjelenet után durcásan kivonult az útra újabb áldozatok után kajtatva. Az egyik falatozó rendőr bácsi (ma ő játszotta a jó rendőrt) tört madzsarsággal jóindulatúan közölte, hogy gyorsan tegyek le az asztalra 500 hrivnyát, mielőtt a kolléga visszajön, mert nagyon megbántottam, és utána nem áll jót magáért. Na, ebből lett egy kis ecserizés után 300 a végeredmény, majd elváltunk békességben, baráccságban (bár sörözni azér nem fogunk összejárni asszem).

Ennyit az ideútról, jóéccakát gyerekek, a holnapi órára mindenki készüljön fel abból a témából, hogy miért fogyasztott Freud annyi kokaint, ami egy lónak is elég lett volna. (Aki elsőként megírja nekem, hogy ez melyik filmben volt, annak dedikálok egy Rock Café Kijev pólót, és a személyes kilátogatása alkalmával átadom neki.)

Tsókol apátok: Zoltán Lajosovics Arany-Tóth aka Pokk aka ATZ